2019. december 10., kedd

Hosszú hétvége Rómában (vagyis egy 2,5 napos útiterv)

Rómát is meglátogattuk pár napra, hála az olcsó fapados járatoknak :-)
Azt még hozzá teszem, hogy tényleg csak egy kis kézipoggyásznak számító hátizsákkal utaztunk, és nem is hiányzott több cucc, pedig vittem a nagy tükrös fényképezőmet, és annak is kellett a hely. (lehet egyszer írok erről is, hogy hogy kell kevés cuccal utazni :-))

1. nap

Kényelmesen, délelőtt indultunk Budapestről, a Wizz Air járatával. Dél körül már a Fiumicino-i repülőtéren voltunk. A pilóta a gépen bemondta az időjárást, és hozzátette, hogy estére egy kis vihar várható.




A reptérről vonattal mentünk be a városba, nem is tudom, miért nem busszal. Talán azért, mert elmentünk a WC-be, és azután valahogy a vonatokhoz keveredtünk. Nem akartunk már buszt keresni. A vonat kicsit drágább, de kényelmesebb. Bevitt a Termini pályaudvarra. Itt ezen a környéken foglaltunk szállást. (korábban olvastam, hogy mennyire rémes környék, meg minden, de igazából az a tapasztalatom, hogy valóban nem ez a legszebb területe Rómának, de azért annyira nem is gázos, mint ahogy a leírások alapján elképzeltem)

A szállásunk olcsó volt, és mondjuk úgy, célnak megfelelt :-). Régen valószínüleg egy drága szálloda lehetett, de mára már eléggé lepusztult, felújításra nem sokat költöttek. Az ágy az jó volt, kényelmes, a fürdőszoba is megfelelt, és a körülményekhez képest maximálisan tiszta volt minden. Úgyis csak aludni mentünk oda.

Lepakoltuk a cuccot, és vettünk egy 3 napos tömegközlekedési jegyet. (Ez igazából kihagyható lett volna, mert a Terminitől 1 jeggyel be lehet jutni a nevezetességek közelébe, és onnan egy kis sétával minden könnyen elérhető. Mi azért vettük a jegyet, mert a bokám még nem volt teljesen jó, és nem akartam túlerőltetni a sok gyaloglással. Így ahová lehetett, metróval mentünk. Néha viszont olyan tömeg volt, hogy alig fértünk fel, ha tehettem volna, inkább a sétát választom)

Délután megnéztük a Spanyol lépcsőt, a Trevi kutat, a Pantenont, a Piazza Navona-t és az Angyalvárat.
 

A Spanyol lépcsőnél nem lehetett leülni, csak állva lehetett fotókat készíteni. Ha valaki leült, abban a pillanatban már sípolt is a rend őre, és felállította. A Trevi kútnál ugyanez. Tömeg, és állandó sípolás. Se leülni, se a vízbe belenyúlni nem lehetett. Azért annyira nem volt vészes, egy kis várakozás után oda lehetett állni a kúthoz, megnézni, fotózni, és pénzt beledobni :-)



A Pantenon ingyenes, bementünk, körbenéztük.



 



A Tevere folyó partján sétálva láttuk, hogy jön egy sötét felhő. Az árusok elkezdtek összepakolni,  közeledett a beígért esti vihar. Pont akkor értünk az Angyalvárhoz.



Mivel még este is esett az eső, ezért ott a közelben beültünk egy pizzériába. Azt hittem, hogy hű de drága vacsora lesz, de nem volt az. Az árak ki voltak téve a bejárat elé, 7 euronál kezdődött egy pizza, ez máshol sem olcsóbb. Legalább nem áztunk, és megvacsoráztunk.


Este még visszamentünk a kivilágított Trevi kúthoz, és a Spanyol lépcsőhöz (valamivel kevesebben voltak, de mindkét helyet kivilágítva is érdemes megnézni) majd visszatértünk a szállásra.


2. nap

Reggel időben keltünk, megreggeliztünk. A szállás árában benne volt a reggeli, de itt nem kell nagy dolgokra számítani. A választék kicsi: 1 féle kenyér, a legolcsóbb felvágott és sajt, a kávénak nevezett folyadék nem tudom mi, mert se a színe, se az íze (illata) nem hasonlít a kávéhoz. Mintha nem is Rómában lennénk. A gyümölcslé 1-2 %-os valami. Volt még ezen kívül rántotta, és egy péksüti, ami friss is volt, és finom is volt, ezt ettünk, tejjel vagy teával. És utána natúr joghurt, müzli. Végül is, reggelinek jó volt.

A Colosseumba előre megváltottam a jegyet, 10.00 órai belépéssel, (itt ezen az oldalon) így nem kellett sorban állnunk. Ezért plusz 2 Eu díjat számoltak fel, szerintem megéri. Még annyit megjegyzek, hogy a +Aréna pelépőt (2 Eu) nem érdemes megvenni, mert nem találtuk a bejáratot, és az ott dolgozók is csak küldözgettek ide-oda. Tehát vagy vegyetek Guide csoportos jegyet, amivel végigvezetnek egyes elzárt területeken és az Arénán át jönnek ki, vagy csak a sima belépőt. Az Arénára rá lehet látni felülről is, tehát túl sok pluszt nem kap az sem, aki megtalálja a bejáratot.
A Colosseumban el lehet tölteni 1,5-2 órát a sétálással, fotózással, és a kiállítások végignézésével. Sokan vannak, de valahogy belül eloszlik az embertömeg, nem kell tolakodni. Hatalmas az épület.

 



 
 
Ez a belépő érvényes volt még a Palatinus+Forum Romanumra is. Ide mehettünk volna másnap is, mivel 2 napra érvényes, de mi ezt a programot délutánra terveztük. Itt már sorba kellett állnunk, mert itt nincs időpontra foglalás. Kb. fél órát álltunk sorba, míg bejutottunk. (ezalatt pont megettük a magunkkal hozott szendvicseket)
Ez a terület is hatalmas, sokat kell sétálni, hogy bejárjuk. Érdemes a magasabban fekvő részekkel kezdeni :-) ami balra található. Innen szépen belátható az egész terület.

 
 
Biztonsági ellenőrzés mind a két helyen volt a belépés előtt.

Vizet, és utántölthető flakont, kulacsot érdemes vinni, mert nagyon sok helyen megtölthető. Itt a Colosseum mellett még ingyenes vízautomata is működött, ahonnan hideg szénsavas vizet is vételezhettünk.

Miután bejártuk az ókori romokat, kerestünk a Tripadvisoron egy jó kis olasz éttermet, és megkóstoltuk az igazi Carbonara spagettit. A Trevi kút közelében, az egyik kis utcában találtunk, egy hangulatos kis családi étkezdét valódi olasz tulajdonossal, aki egy szót nem beszélt az olaszon kívül, és mégis mindent el tudott mondani, amit szeretett volna. És megértettük egymást :-) A tészta 8 Euro volt, üdítővel együtt, ráadásul fantasztikusan finom :-)


Ezután még elmentünk a Circus Massimushoz, ami igazából nem sok minden, csak egy hatalmas ovális terület, előtte egy kis látnivalóval, gyorsan bejárható.


Este pedig elsétáltunk/metróztunk a Viktor Emanuelle emlékműhöz, majd sötétedés után vissza a Colosseum felé, hogy megcsodálhassuk az esti fényeiben is.




 

3. nap

A szállodában reggeliztünk, majd kijelentkeztünk, mivel ma este indul a repülőnk hazafelé. De addig még van egy teljes napunk. Ilyenkor előnyös a kevés csomag, mert nem mindegy, hogy egy kis hátizsákkal, vagy egy nagy gurulós bőrönddel mászkálunk 1 napot. (Egyébként a bőrönddel sem lett volna baj, mert a szállodában ott lehetett volna hagyni a csomagot erre a napra, de nem éltünk vele)

Ez a nap a Vatikáné. Ide is előre váltottam meg a jegyet, a Vatikáni Múzeumba (+ Sixtus kápolna) 10.00 órai belépéssel. Ezen az oldalon. Ami pedig innen is elérhető.
Itt is érdemes volt előre foglalni, mert eszméletlen sor állt a bejáratnál, mi pedig csak elsétáltunk a sok ember mellett, és már bent is voltunk. Természetesen biztonsági ellenőrzés itt is volt, és a csomagot lerakhattuk a ruhatár+csomagmegőrzőbe.
Az előző napi Colosseum jegyet ki tudtam nyomtatni otthon, és azzal már be is tudtam menni, ez a vatikáni pedig egy voucher volt, amit bent az automatában lehetett belépőjegyre váltani. Volt ott egy kedves alkalmazott, aki segített ebben.

A Múzeum csodálatos, persze, itt is hömpölyög a tömeg, de annyiból nem zavart, hogy a főbb látnivalók felül voltak, így mindent jól lehetett látni. Az emberek nagy többségét pedig nem is érdekelték pl. a szobrok, így ott abban a teremben szinte senki nem volt.
A Sixtus kápolna is tele volt emberekkel, de itt is a freskókat kellett nézni, ami a fejünk felett volt. Fényképezni nem engedtek, több őr is figyelt erre, lent az emberek között is, és rászóltak a fotózókra, hogy nem szabad, de addigra már mindenki megcsinálta a képet. Senkivel nem töröltették ki. :-)




 

 
Innen átsétáltunk a Szent Péter térre, és a Bazilikába. Itt megint sorban állás következett. Első látásra ijesztő hosszúságú sor volt, (majdnem a tér közepéig ért) de viszonylag gyorsan haladt, és kb. fél óra várakozás után már bent voltunk. Több biztonsági ellenőrző kapu is működött. (régebben át lehetett menni a Bazilikába a Sixtus kápolnából is, de ezt az átjárót már lezárták, illetve csak túristacsoportok használhatják.


A Bazilika lélegzetelállítóan gyönyörű, és hatalmas. Nagyobb, mint amilyennek első belépéskor látszik. Mindenképpen megéri azt a kis sorbanállást. Nem szabad kihagyni.



 

Amit kihagytunk, az a kupola. Itt is rengeteg ember várakozott arra, hogy több mint 500 lépcsőt megmásszon. (Lifttel meg kb. 300-at.) Ráadásul szerintem eléggé borsos árat kérnek mindezért. Lentről láttuk, hogy milyen kicsi kilátóteraszra mászik fel az a sok ember, és a sor sem haladt annyira gyorsan, tehát úgy döntöttünk, nekünk ennyit nem ér meg ez az élmény sem a nyomakodás, várakozás.

Inkább sétáltunk egyet a téren, és a vatikáni utcán.


Ezután visszamentünk a tegnapi kis étterembe, és ezúttal az Amatriciani tésztát kóstoltuk meg. Ismét nem csalódtunk :-)

Még volt egy kis időnk délután, gondolkodtunk arról, hogy elmenjünk-e megnézni az Igazság száját, az időbe belefért volna, de végül csak visszamentünk a Trevi kúthoz, majd a Spanyol lépcsőhöz, leültünk a téren, és néztük az embereket. Élveztük még egy kicsit Róma nyüzsgését.


Majd visszametróztunk a pályaudvarhoz, megkerestük a reptéri buszt, és kimentünk a repülőtérre.

Érdekes volt, hogy idefelé vonattal jöttünk, és akkor a városnak a nem túl szép oldalát láttuk, busszal viszont ennek az ellenkezője, gyönyörű városrészeken vezetett át az út.

A reptéren becsekkoltunk, nézelődtünk, vártunk. Volt ott egy zongora, egy fiú leült elé, és gyönyörűen játszott rajta, így könnyebben eltelt a várakozási idő.


Éjfél körül értünk vissza Budapestre.

2019. július 14., vasárnap

Hosszú hétvége Berlinben (vagyis egy 2,5 napos útiterv)

2019. július 8-11.

Igazából ez nem hétvége volt, hanem hétköznap, de a lényeg, hogy 3 éjszakát, illetve 2,5 teljes napot töltöttünk Berlinben.

1 nap.

Indulás Budapestről a Wizz Air 11.25-kor induló járatával. (sikerült 2999 Ft-os repjegyet vásárolni oda és vissza útra is)
Érkezés Berlin Schönefeld-re. Innen könnyen be lehet jutni a városba. Kimegyünk a terminálból, balra, majd jobbra elsétálunk, és ott lesz az S-bahn állomás. Vonattal is be lehet jutni a városba, az gyorsabb (kb. 20 perc) S-bahn-nal pedig kb. 45 perc. Mi az Alexanderplatz-ra mentünk. Először is jegyet kell venni az automatából, ABC jegy kell, mi napijegyet vettünk, ami 7.70 Euroba került.

Megkerestük a szállást (Alexanderplatz közelében, Bookingon nézegetve nem volt annyival olcsóbb egy külvárosi hasonló kategória, hogy megérje utazgatással tölteni az időt, ezért döntöttünk egy könnyen megközelíthető központi szálloda mellett) Elfoglaltuk a szálást, majd első programként megkerestük a Computerspiele Museum-ot, ami az U-bahn-nal könnyen megközelíthető. (U5 Weberwiese megálló)


Itt sikerült kb. 2 órát eltölteni a játékokkal :-) majd visszatértünk az Alexanderplatz-ra, ahol éppen Afrika fesztivál zajlott, tehát lehetett nézelődni, szórakozni. Közben beugrottunk a Netto-ba, vacsoráért, és megvenni a holnapi reggelinket. (vettünk zsemléket 0,11 eu/db, sajtkrémet 1,59 eu, felvágottat 1,29 eu, koktélparadicsomot 2,19 eu/350 g, és innivalót. A sajtkrém és a paradicsom kitartott kettőnknek a hazautazásig) Kávé, tea, cukor, vízforraló volt a szobában. Megnéztük még az Alexa plazat, majd visszamentünk a szállásra.

Este szerettem volna készíteni egy éjszakai képet... hát alig bírtam kivárni, míg besötétedett :-) 21.30-kor ment le a nap.



2. nap

Reggel időben felkeltünk, reggeliztünk (annyit megjegyzek, hogy a hotelban is lett volna reggeli 18 eu /fő, vagy mellette egy reggelizőhelyen 9 eu/fő, de a Nettóból még ennél is olcsóbban ki lehet hozni, és finom az is)
A Reichstag kupolába még itthonról foglaltam helyet, ezen a weboldalon, csak regisztrálni kellett, olyan 2-3 héttel az utazás előtt, amúgy ingyenes az egész. 3 időpontot kellett megjelölni, kb negyedóra múlva vissza is igazolják. 11.00-ra kaptam. A belépőt kinyomtattam)

Reggel ismét napijegy az automatából (20 eurósnál nagyobb címletet nem fogad el, de bankkártyával is működik) mai napra elég volt az AB zónás, ez 7 euro.

100-as busszal elmentünk a Reichstag-ig. Mivel még volt időnk, a parkon keresztül visszasétáltunk a Brandenburgi kapuig. Ide érdemes a reggeli órákban jöbnni, mert rengeteg a turista, reggel még nem volt annyira tömeg, mint a későbbi órákban. A parkban találtunk egy emlékhelyet, Sinti und Roma Denkmal a neve, ide is érdemes betérni és körbesétálni. A parkban egyébként nyuszikat is találni.  (még annyit zárójelben megjegyzek, hogy hűtőmágnest a Barndenburgi kapu melletti turista irodában lehetett legolcsóbban kapni (3 eu, máshol mindenütt 4-5 eu volt)






Visszasétáltunk a Reichstag-hoz, átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, ami szükséges, (igazolány is kell!) majd csoportosan felvittek a kupolába. Itt már szabadon sétálhattunk, nézelődhettünk, a teraszon is, kaptunk audio-guide készüléket (német vagy angol nyelven) és annyi ideig maradhatunk fent, amennyit szeretnénk.




Angolul egyébként mindenhol beszélnek Berlinben. És nem mellesleg a belépődíjak vásárlásakor használható a magyar diákigazolvány, ami némi megtakarítást jelent.

A Reichstag után ismét séta, a kapu volt Nyugat-Berlini oldalán, a Holokauszt emlékműig.  Ez egy hatalmas terület különböző magasságú szürke négyszögletes betonoszlopok sokasága, amik közé be lehet sétálni.


Innen továbbsétáltunk, a Potsdamer platz-ig. Itt meg lehet nézni a Berlini fal maradványait eredeti helyén, és az úton is látszik, hogy hol állt annak idején. Itt van a Sony Center is, a TV és Filmmúzeummal, valamint a sztárok sétánya a Boulevard der Stars. Itt, ha belenézünk a kis állványokba, akkor láthatjuk a hírességeket, ahogy a "csillagjukon állnak".






Miután mindent megnéztünk, felpattantunk az M48-as buszra, és az U-Stadtmitte/Leipziger str. megállónál szálltunk le. Innen egy kis sétával elérhető a Checkpoint Charlie és a Falmúzeum (Wallmuseum - Checkpoint Charlie).
Itt a Checkpoint Charlie-nál lehetőség van a katonával fénykéoezkedni (persze nem ingyen) valamint választani lehet 9 pecsét közül, amit mi a régi útlevelünkbe kértünk. (2 eu/pecsét áron)
Ezután bementünk a Falmúzeumban, ami nem olyan kicsi, és elég érdekes ahhoz, hogy sok időt eltöltsünk benne. (min. 2 óra) Rengeteg infó van itt, és magyar vonatkozást is találtunk benne, többet is.







A tér körül több múzeum is van, ami a fal és a hidegháború témáját öleli át. Nekünk most egyszerre elég volt ez az egy. 
Utána ettünk szemben található a McDonalds-ban, mert ez tűnt a legegyszerűbbnek. (Tetszett, hogy egy automatánál össze tudom állítani a fogyasztásunkat, ki is fizetem, és ha nincs kedvem sorban állni, ki is hozzák az asztalhoz, nem tetszett viszont, hogy a fogyasztás ellenére a WC fizetős. 50 cent/fő) Egyébként elég sok street-food bódé található, ahol 4-10 euróért be lehet kapni valamit.

Innen U6-os U-bahn-nal mentünk egy megállót a S+U Friedrichstraße-ig, itt pedig átszálltunk egy S-bahnra, ami az Ostbahnhof-ra ment. Innen kis sétával a folyó felé elértük az East Side Gallery-t, ami egy kb. 1,3 km-es falszakasz, tele graffitizve az 1989-es Berlin újra egyesítése emlékére. Itt található a híres Trabantos graffiti is, de ezen kívűl több mint 100 alkotást nézhetünk meg. Szép kis séta. Egészen az Oberbaumbrücke-ig lehet elsétálni. Közben is néha át lehet menni a fal másik oldalára, ahol az eredeti graffitik láthatók, vagy nincs messze a spree folyó, meg lehet pihenni a partján. És van egy falmúzeum itt is, akinek még nem volt elég az infó :-)






Átsétáltunk a hídon, (ami nem mellesleg egész különleges építmény, olyan mint valami erőd) az U-bahnnal mentünk egy megállót vissza, a végállomásig (Warschauer str) majd itt áttszálltunk egy S-bahnra, ami visszavitt az Alexanderplatz-ra. 



Itt útba ejtettük a TV-tornyot, a késő délutáni órákban már senki nem volt a pénztárnál, lehet az is közre játszott, hogy eléggé felhős volt az ég. Gyorslift visz fel a kilátóba, illetve az étterembe, amely körbe fordul a város felett. 

A téren vacsoráztunk (Wurst és csapolt sör) benéztünk az 5 emeletes Kaufhof áruházba, és ezzel véget ért a mai nap.

3. nap

Ismét egy AB-zónás napijegyet vettünk, és a 100-as busszal elmentünk a Dóm-ig. A Dómba belépőt kell venni, ezzel végig lehet járni a melléktermeket is, úgy kb. 1 órát lehet rászánni. 


A Dómtól visszafelé átsétáltunk a folyón, és ott található a DDR-múzeum, ami egyébként 10-kor nyit. Itt elég sokan szoktak lenni, ha nem nyitásra érkezünk, akkor érdemes ide is online megvenni a jegyet, akkor nem kell sorba állni.
Ez a múzeum is nagyon informatív, rengeteg dolgot megmutat a régi NDK-ről, a hétköznapi életről. Rengeteg fiók van, amit ki lehet (kell) húzni, szekrényekbe bele lehet (kell) nézni, tehát itt is sok időt kell rászánni, ha mindent végig akarunk nézni. (min. 2 óra) Sokszor emberekre kell várni, hogy egyáltalán oda férjünk. Itt lehet Trabantot is vezetni, a szimulátor egy lakótelepen visz körbe-körbe.





Amúgy innen a múzeum elől indulnak a sétahajók is (1 órás) ha valakinek ehhez van kedve, érdekes lehet a folyó felől is a város)

Mi inkább sétáltunk a partján, a Hackescher Markt S-Bahn megállóig, és az S5-el kidöcögtünk az Olimpiai stadion-ig. 
Itt is érdemes lett volna előre foglalni egy Stadion túrát, de egyszerűen otthonról nem tudtam eldönteni, hogy mikor fogunk ide érni. De szerencsénkre volt hely, csak 1,5 órát kellett várni az angol nyelvű túrára. (rengeteg iskolás csapat volt Berlinben, itt is egy-egy túra időpontot a fiataloknak foglaltak le teljesen)
A túrán bejártuk a stadiont belülről, a VIP helyiségtől kezdve az öltözőkig, (már érdemes volt bemenni, hogy leülhettünk a legdrágább VIP helyre :-)) az idegenvezető elmondta a történetét, és különféle érdekes dolgokat, majd kívülről is körbe jártuk. Kb. 1 óra volt a túra. Sajnos a füvet pont borították be, mert koncertre készültek, de általában nyári időszakban ez van. 
A stadion érdekessége, hogy kívülről nem látszik annyira nagynak, belül viszont látszik, hogy le van süllyesztve. Tehát a földszint az kb. a lelátó közepén van.



Stadion után vissza a városba. Mi kiszálltunk a Hauptbahnhof-nál, érdemes megnézni, milyen egy sokemeletes pályaudvar, itt vonatot fotóztunk, ettünk, és visszatértünk az Alexanderplatz-ra. 
Megjegyzem, hogy még útba lehetett volna ejteni a Vilmos császár emléktemplomot, amelyet félig romos állapotban őriztek meg, és mellé épült a modern templom. Az S-bahn-ból láttuk, de őszintén szólva annyira fáradtak voltunk, hogy nem kívántunk egy újabb sétát. (Zoologoscher Garten megálló)

Itt ismét sör és Wurst (Currywurst) még benéztünk a Kaufhofba, C&A-ba, Saturn-ba (egész jó cuccokat lehet kifogni jó áron, és leértékelve is) még kicsit ültünk a téren, élveztük a forgatagot, majd visszatértünk a szállásunkra.


(A 3 nap alatt alig összesen kétszer hallottunk magyar szót a városban, meglepődtem viszont azon, hogy a Saturn-ban egy reklám TV-ből a Face Team csapat "köszönt" rám a szaltóikkal. (www.faceteam.hu/ én amúgy youtube-n követem őket :-))

4. nap

Ez a nap már a hazautazásé, 8.05-kor indul a repülőnk, így hajnalban keltünk, S9 S-bahn-nal kimentünk a Schönefeld repülőtérre. (egy jegyet vettünk, ABC zóna, 3,40 Euroba került) A repülő pontosan indult, pontosan érkezett, 9.30-kor már Budapesten voltunk.

Összefoglalva: Berlin egy igen érdekes, nyüzsgő város, rengeteg látnivalóval. Mindenképpen érdemes eljönni néhány napra. Viszont a hosszúnadrágot, pulcsit ne hagyjátok otthon, még nyáron se :-) mert most pl. eléggé hűvös volt, 12-15 fok reggel, 17-19 napközben. A helyiek dzsekiben jártak, a turisták térdnadrágban :-) de annyira nem volt vészes.
Sok mindent kihagytunk, többek között pl. a múzeumszigetet is, ez most nekünk nem fért bele, és biztos vagyok benne, hogy a városban sétálgatva találtunk volna még spontán rengeteg érdekes helyet, de majd legközelebb. Legalább lesz miért visszajönni :-)

Mert Berlin egy olyan város, amely engem megfogott :-)