Bulgária - 1

 Bulgária - Várna

1988. július 8.péntek 

“Gyorsvonat indul Budapestre balra a harmadik vágányról. A vágány mellett tessék vigyázni!”- ismétli a hangszóró. -Be kellene már szállni, nem gondoljátok? –Na,gyerünk!- mindenki fogja a csomagját, nagy utazótáskák, csővázas hátizsákok, elemózsiás szatyrok, bennük minden, ami egy 10 napos tengerparti nyaraláshoz kell.Már nem is tudom, ki találta ki, hogy az idén ne Magyarországon nyaraljunk, hanem menjünk el messzebbre. Valahová külföldre, tengerpartra. Hű, de merésznek tűnt az ötlet első hallásra. Alig fejeztük be az iskolát, szülők nélkül, idegen országba? És egyáltalán, van mindenkinek útlevele? Az első lelkesedést hamarosan tett követte, és hamarosan össze is ültünk a MÁV-tourist irodájában, átnéztük a prospektusokat, végül megszületett az egybehangzó döntés. Bulgária. Várna. Szuper lesz, nem is drága, utazás vonattal, és 10 nap a tengerparton. Csodás lesz. Már alig vártuk az indulást. Végre eljött a nap, mikor hajnalban, az állomás előtt álmos szemekkel, hatan vártuk a Budapesti vonat indulását. Persze, ez sem ment olyan simán. Az indulás péntekre volt tervezve, de szerdán még nem tudtuk biztosan, hogy elindulunk-e. Ezidőben ugyanis egy olyan politikai helyzet állt fönt, hogy román szomszédaink igencsak megválogatják, hogy kit engedjenek be szeretett országukba. Mi pedig a “Neszebár-Express”-re foglaltunk helyet, ami köztudottan átrobog Románia területén. Ez lényegében egy társasutazás, csak nem busszal utaztunk, hanem vonattal. Annyit tudtunk, hogy Pesten, a nyugatiban fog várni minket az idegenvezető, aki majd továbbkísér minket, és az ország többi tájáról befutott útitársakat a szálláshelyünkre, Várnába.A kezdeti izgalmak után végre a kezünkben volt a részvételi jegy, felszállhattunk a pesti vonatra. Kényelmesen elrendezkedtünk a fülkében, pont hatan voltunk: Kati, Jutka, Zsuzsa (volt osztálytársaim), Ancsa (Kati húga), Gabi (Ancsa barátja), és jómagam. Bizakodva néztünk a nyaralás elé, de igazán nyugodtak csak a sima határátlépés(ek) után lehetünk.

Alig, hogy elindult a vonat, Zsuzsa a fejére rántott két degeszre tömött hátizsákot. A sajátját szerette volna feltenni a csomagtartóra, de azok a vacak zsákok valahogyan összegabalyodtak, és puff. Szerencsére az ijedtségen kívül nagyobb baj nem történt.

Végül is szerencsésen megérkeztünk Budapestre.

A Nyugati pu-on, a márványcsarnokban volt a találkozó. Először is: nem volt sehol sem kiírva, hogy ez a hely hol található.Másodszor: még az aluljáró is márványlapokkal volt kirakva. (Legalábbis márványnak nézett ki.) Csoda, hogy fogalmunk sem volt, hogy merre is induljunk? Szerencsére a gondunk hamar megoldódott, mert megláttuk az idegenvezetőt, kis táblácska volt nála, rajta az állt: MÁV Tours. És a Márványcsarnok is meg lett végül, pont ott, ahol leszálltunk a vonatról. Most már ezt is tudjuk.Jelentkeztünk az idegenvezetőnél, be kellett mutatni az útlevelet, és a statisztikai lapot. Azaz ez utóbbit csak kellett volna, mert kiderült, hogy nekünk ilyenünk nincs. Na, rohanás az IBUSZ-ba, gyorsan, ott vettünk. Szerencsére. DE ennyi még nem volt elég, jött egy másik meglepetés is, mégpedig az, hogy Zsuzsa elhozta a személyijét is, amit pedig nem volna szabad kivinni az országból. Megint rohanás, ezúttal a postára, hazaküldte. Mire felszálltunk a vonatra, egyszerűen folyt rólunk a víz. Volt egy másik bonyadalom is, nem találtak három utast, akik jelentkeztek, de a vonatra nem szálltak fel. Közben azért elhelyezkedtünk a vonaton. Igaz, hogy a fülkék hatszemélyesek voltak, de mi tökéletesen éreztük magunkat négyen. Ancsa és Gabi külön fülkébe mentek, amilyen szerencsések, egyelőre csak ketten vannak. A fülkék természetesen fekvőhelyesek, hogy azért a kényelemről se kelljen lemondani, ha már ilyen messzire utazunk.Végre elindultunk, jött egy kis friss levegő az ablakon, ami a nagy hőségben rendkívül jól esett. Útközben meglátogatott az idegenvezető, és elmondott egyet-mást, hogy mire számíthatunk Várnában.Közben azért meglett a három elveszett utas is, kiderült, hogy ők a vonat elején szálltak fel.Alig hagytuk el Mezőtúrt, megjelent egy magyar határőr, és lekezelte az útleveleket. Békéscsaba után pedig jött a román kollégája, és pecsételt ő is. A határt Lökösháza-Curtici-nél léptük át. Itt legalább háromnegyed órát állt a vonat, mégpedig azért, mert alaposan megvizsgálták a csomagjainkat. Zsuzsával persze épp römiztünk, nem zavartattuk magunkat, mikor jött a vámos. Azt hiszem, igen csak elcsodálkozott, hogy ilyen lazák vagyunk. Ennek ellenére jól összeturkálta a csomagjainkat, de mivel nem talált semmi oda nem illő dolgot, kénytelen volt minket beengedni az országba.Szóval, az első nehezén már túl vagyunk. Most Románia területén megy a vonat. Már elhagytuk Aradot, jelenleg Temesváron dekkolunk. Persze az itt lakók kiszúrták a magyar vonatot, és úgy látszik, vennének is egy-két dolgot. Nyújtogatják a kezüket, pénzt (lejt) lobogtatnak, és be nem áll a szájuk. De sajna nálunk semmi sincs eladó. De ha lenne is, mit kezdenénk a román lejjel??? Mi Bulgáriába megyünk!Romániában 1 órával el van tolva az időszámítás, erre az idegenvezetőnk már felhívta a figyelmet. A fülkékben kényelembe helyeztük magunkat, a két középső ágy le van hajtva, így teljesen luxus, hason fekve nézni a tájat a robogó vonatból. Temesváron meg is lettünk örökítve, a mellettünk álló mozdony vezetője készített egy fotót. Biztosan megirigyelte a keleti kényelmet, amit látott.

Folyt. köv.