Bulgária - 3

1988. július 10. vasárnap 

Tegnap este jól becsatangoltuk a várost. Persze, el is tévedtünk, mert a térképet ugye minek is cipelnénk? Már elég késő volt, mi még csak mentünk, és mentünk hazafelé, de valahogy gyanús lett, hogy nem érünk ismerős helyre. Aztán megállapítottuk, egyöntetűen, hogy fogalmunk sincs, hol vagyunk. Ötletek? Taxi. Féltünk, hogy drága lesz, számolgattuk a pénzünket, elég lesz-e, ami nálunk van, aztán leintettünk egy kocsit. Végül, meglepően olcsón hazavitt, pedig nem voltunk közel. Éjfélre értünk haza. Reggel fél 9-9-ig aludtunk. 9 után feljött az idegenvezető, és közölte, hogy este 8-kor van a találkozó, hogy megbeszéljük a neszebári kirándulást, meg lesz valami cigánytábor is. Persze, ezekért külön fizetni is kell, 16 és 25 leva.Ma nem süt a nap, de nincs hideg. Persze, ahhoz képest, hogy tegnapig 35-40 fokról beszélnek, a mai nap maga a tél. De azt hiszem, ennek ellenére lemegyünk fürdeni. Délre egész jól kimelegedett az idő. Nyilván, hogy egész nap a strandon voltunk. Kipróbáltuk azt a klassz csúszdát is, a központi strandon. Persze csak a “bátrabbak”: Gabi, Ancsa, Kati, és én, az ilyenekből nem maradhatok ki. Egy csúszás 35 sztotinka volt.Ebédre kolbászt ettünk, vacsorára halat. Most mindenki készülődik, hogy 8-ra a megbeszélt helyen legyünk. (A ház előtt a parkolóban. Úgy látszik, itt ez a tanácsterem)

Végül csak Kati ment le, ő képviselte a csapatunkat, majd tolmácsolta, hogy mi hogy lesz. Este még császkáltunk egy kicsit, (Zsuzsa, Jutka kivételével), majd kb. a kikötőtől taxival jöttünk haza. (Ha már olcsó, használjuk ki) 2 levát kért a taxis ezért az útért, ami igazán nem sok. Igaz, hogy taxióra nincs, de hát úgy látszik, ez itt még nem szokás.

Folyt. köv.

Bulgária - 2

1988. július 9. szombat 

Tegnap este kb. fél 8-kor (román szerint) kiosztották az ágyneműt. Két lepedő, egy pléd, egy kispárna, + huzat. Megágyaztunk, és ezzel növekedett a délutáni kényelem.Mikor áthaladtunk Orsován, megcsodáltuk a Dunát, azután kezdtünk kidőlni a sorból. Nem rossz vonatban aludni, de azt sem mondhatnám, hogy jó. Az a baj, hogy rettenetesen nyikorognak a vonat kerekei, ha fékez, márpedig ez a vonat éjszaka jó néhány helyen megállt. Ha áll a vonat, akkor sajnos a szomszédok dumája, és horkolása is áthallatszik, márpedig ez félálomban nem éppen üdítő dolog, a legyekről, szúnyogokról nem is beszélve. De azért elég szerencsésen átvészeltük az éjszakát. Kb. hajnal 3-kor már a bulgár határon voltunk. Nehogy már tudjunk aludni! A határőrök egész éjszaka jöttek-mentek, kopácsoltak. Olyan helyen álltunk, ahol tök síkság, és a sín mellett egy ócska faépület állt. A másik oldalra nem láttam, mert egy tehervonat eltakarta a kilátást.Ebben a fogalmamsincs-milyen városban jöttek a román határőrök, és kérték az útlevelet. A pecsétből kiderült, hogy Griorgiu-ban voltunk. Végre aztán elindultunk, és egy másik, szintén fogalmamsincsmilyen, csak nagyobb városban értünk. Itt dekkoltunk kb. fél 10-ig. (BG szerint) Jöttek a bolgár vámosok is persze, elmaradhatatlanul. Jött egy, mondja: -Magyar útlevél! -és elmegy. Erre kis idő múlva jön a kolléga, és ugyanezt megismétli. De ő is elhúzza a csíkot. megint kis idő múlva megjelenik a harmadik, megszámolja, hogy négyen vagyunk, és ő is eltűnik a színről. Aztán csend. Úgy látszik, itt ennyi volt a vám. Az útlevél szerint kiléptem ugyan Romániából, de Bulgáriába nem léptem be. Hogy a két ország között hová tűntem, az már részletkérdés.Volt a vonaton egy bankos hapsi, akinél be lehetett váltani a csekket levára. (ugyanis ez a törvényes bulgár fizetőeszköz) Be is váltottuk szép sorban. Kezelési költséget is levontak, 1%-ot. Ja, igen, úgy látszik, hogy ma “Kati napja” lesz, mert az egész úgy kezdődött, hogy csekk helyett a vonatjegyét akarta beváltani. Fél 10 után (BGsz.) végre elindultunk a mostsemtudommégmilyen városból, csak éppen az volt a sztori, hogy pont abba az irányba, amelyikből jöttünk. Ez eleinte kicsit meglepő volt, de a kezdeti találgatások után (visszamegyünk? nincs pecsétünk? stb.) után végre beletörődtünk. Ha erre, hát akkor erre. Csak az volt a lényeg, hogy megyünk már végre, mert egy kissé már melegedni kezdett az idő. Átállítottam az órámat, úgyhogy a továbbiakban bulgár időszámítás szerint tudom az időt közölni.Du.negyed 2-re végre Várnába értünk. Kissé rosszul esett elhagyni a fülkét, már olyan jól bevackoltuk magunkat. De hát vár a tenger. Na és az ottani idegenvezető az állomáson. Vagy mégse? Idegenvezetőnek se híre, se hamva. Lepakoltunk, kicsit vártunk. Végül befutott az ürge, kicsit késett csupán. Lényeg, hogy megérkezett. Beterelte a jónépet egy “Balkántourist” feliratú buszba, majd indultunk a szállásra. Ez egy 15 emeletes épületben található, magánlakásokban, majdnem olyan mint egy albérlet. A ház különben 14 emeletes, ennyi van írva a liftben, de a bulgárok nem jelölik a földszintet, rögtön 1. emelettel indítanak. Mi a 11-iken, tehát a 10-en kaptunk szobát. De előtte a parkolóban, a ház előtt elrendeztük, hogy ki hányadikra megy, ill. hány ágyas szobára jogosult. Meg ugyanitt kiosztották a pénzt is, amit lényegében kajára kaptunk. Mert eredetileg 64 leva értékben talon járt volna, de pénzt kaptunk helyette, és szerintem így jobban jártunk.Elhelyezkedtünk a lakásban. A miénkben két kétágyas szobát adtak ki, szép kilátással a tengerre. A fürdőszoba elég primitív felépítésű, és az első kellemetlen meglepetés ezzel kapcsolatban, hogy csak este 7 után van meleg víz.Pakolászás után lementünk a strandra. Kb. egy 10-15 perces séta az egész. Persze, előbb meg kellett keresni az odavezető utat. Meg is találtuk, de mire leértünk, -milyen a magyar szerencse-az úszómesterek, (vagy mik) éppen elkezdték kifelé parancsolni a népet a vízből. Szóval bele kellett törődni, hogy itt ma már nem lesz fürdés. Nem sokkal később kettévált a csapat, én Zsuzsával elmentem a városba csavarogni. Kerestünk kaját, de semmi értelmeset nem láttunk. Mit esznek itt az emberek? Térképet is akartam a városról, kb. a negyedik boltban találtam, úgy látszik elég gyenge itt az ellátás. Na, mondjuk kajából borzasztó gyenge. Nagy séta után visszatértünk a strandra. Most lehetett volna fürödni, de már elég hűvös volt. Különben is, még mindig kaját kerestünk. A végén még itt fogunk éhen pusztulni. Nagyon feltámadt a szél, hordta a homokot. Végre azért találtunk egy jó kis helyet, ahol sült halat lehetett venni. Végre! 1.80-ért adták adagját, hozzá sült krumpli, kettőnknek éppen megfelelt. Meg valami lé, 0,30-ért. Nem drága.Kaja után hazasétáltunk. Mivel úgy járt az idő, hogy volt már meleg víz, irány mosakodni. Meg mosni persze, hogy azt ki ne felejtsem. Nem sokkal később megjöttek Katiék is, mint kiderült, ők fürödtek egy jót, és persze ők is ettek sült halat.A tenger elég koszos volt délután, algás, de azért jókora hullámok jöttek. A strandon mindenhol belépőt kell fizetni, de az ára partszakaszonként változó. A központi strandon van egy kanyargós csúszda, a másikon meg egy jó magas egyenes. Persze, mindkettőért fizetni kell.Különben nem tett rám túl jó benyomást Várna, elég koszos, elhanyagolt, és az ellátottsága sem olyan, mint amilyennek lennie kéne, mint nagy idegenforgalmi nyaralóhely.De a szobából a kilátás az tetszik. Ja, igen, tiszteletünkre (?) hirtelen olyan vihar támadt estére, amilyet még keveset láttam. Elég hirtelen jött, óriási zuhé, elsötétült az ég, egyszerűen nem lehetett ellátni a tengerig. Jó nagy szél, jégeső, meg ami egy viharhoz kell, minden.

Aztán elcsendesült. Amilyen hirtelen jött, úgy el is ment. Most hűvös van, ennek ellenére tervezzük, hogy kimegyünk csavarogni.

Kilátás a szállásunkról:

Folyt. köv.

Bulgária - 1

 Bulgária - Várna

1988. július 8.péntek 

“Gyorsvonat indul Budapestre balra a harmadik vágányról. A vágány mellett tessék vigyázni!”- ismétli a hangszóró. -Be kellene már szállni, nem gondoljátok? –Na,gyerünk!- mindenki fogja a csomagját, nagy utazótáskák, csővázas hátizsákok, elemózsiás szatyrok, bennük minden, ami egy 10 napos tengerparti nyaraláshoz kell.Már nem is tudom, ki találta ki, hogy az idén ne Magyarországon nyaraljunk, hanem menjünk el messzebbre. Valahová külföldre, tengerpartra. Hű, de merésznek tűnt az ötlet első hallásra. Alig fejeztük be az iskolát, szülők nélkül, idegen országba? És egyáltalán, van mindenkinek útlevele? Az első lelkesedést hamarosan tett követte, és hamarosan össze is ültünk a MÁV-tourist irodájában, átnéztük a prospektusokat, végül megszületett az egybehangzó döntés. Bulgária. Várna. Szuper lesz, nem is drága, utazás vonattal, és 10 nap a tengerparton. Csodás lesz. Már alig vártuk az indulást. Végre eljött a nap, mikor hajnalban, az állomás előtt álmos szemekkel, hatan vártuk a Budapesti vonat indulását. Persze, ez sem ment olyan simán. Az indulás péntekre volt tervezve, de szerdán még nem tudtuk biztosan, hogy elindulunk-e. Ezidőben ugyanis egy olyan politikai helyzet állt fönt, hogy román szomszédaink igencsak megválogatják, hogy kit engedjenek be szeretett országukba. Mi pedig a “Neszebár-Express”-re foglaltunk helyet, ami köztudottan átrobog Románia területén. Ez lényegében egy társasutazás, csak nem busszal utaztunk, hanem vonattal. Annyit tudtunk, hogy Pesten, a nyugatiban fog várni minket az idegenvezető, aki majd továbbkísér minket, és az ország többi tájáról befutott útitársakat a szálláshelyünkre, Várnába.A kezdeti izgalmak után végre a kezünkben volt a részvételi jegy, felszállhattunk a pesti vonatra. Kényelmesen elrendezkedtünk a fülkében, pont hatan voltunk: Kati, Jutka, Zsuzsa (volt osztálytársaim), Ancsa (Kati húga), Gabi (Ancsa barátja), és jómagam. Bizakodva néztünk a nyaralás elé, de igazán nyugodtak csak a sima határátlépés(ek) után lehetünk.

Alig, hogy elindult a vonat, Zsuzsa a fejére rántott két degeszre tömött hátizsákot. A sajátját szerette volna feltenni a csomagtartóra, de azok a vacak zsákok valahogyan összegabalyodtak, és puff. Szerencsére az ijedtségen kívül nagyobb baj nem történt.

Végül is szerencsésen megérkeztünk Budapestre.

A Nyugati pu-on, a márványcsarnokban volt a találkozó. Először is: nem volt sehol sem kiírva, hogy ez a hely hol található.Másodszor: még az aluljáró is márványlapokkal volt kirakva. (Legalábbis márványnak nézett ki.) Csoda, hogy fogalmunk sem volt, hogy merre is induljunk? Szerencsére a gondunk hamar megoldódott, mert megláttuk az idegenvezetőt, kis táblácska volt nála, rajta az állt: MÁV Tours. És a Márványcsarnok is meg lett végül, pont ott, ahol leszálltunk a vonatról. Most már ezt is tudjuk.Jelentkeztünk az idegenvezetőnél, be kellett mutatni az útlevelet, és a statisztikai lapot. Azaz ez utóbbit csak kellett volna, mert kiderült, hogy nekünk ilyenünk nincs. Na, rohanás az IBUSZ-ba, gyorsan, ott vettünk. Szerencsére. DE ennyi még nem volt elég, jött egy másik meglepetés is, mégpedig az, hogy Zsuzsa elhozta a személyijét is, amit pedig nem volna szabad kivinni az országból. Megint rohanás, ezúttal a postára, hazaküldte. Mire felszálltunk a vonatra, egyszerűen folyt rólunk a víz. Volt egy másik bonyadalom is, nem találtak három utast, akik jelentkeztek, de a vonatra nem szálltak fel. Közben azért elhelyezkedtünk a vonaton. Igaz, hogy a fülkék hatszemélyesek voltak, de mi tökéletesen éreztük magunkat négyen. Ancsa és Gabi külön fülkébe mentek, amilyen szerencsések, egyelőre csak ketten vannak. A fülkék természetesen fekvőhelyesek, hogy azért a kényelemről se kelljen lemondani, ha már ilyen messzire utazunk.Végre elindultunk, jött egy kis friss levegő az ablakon, ami a nagy hőségben rendkívül jól esett. Útközben meglátogatott az idegenvezető, és elmondott egyet-mást, hogy mire számíthatunk Várnában.Közben azért meglett a három elveszett utas is, kiderült, hogy ők a vonat elején szálltak fel.Alig hagytuk el Mezőtúrt, megjelent egy magyar határőr, és lekezelte az útleveleket. Békéscsaba után pedig jött a román kollégája, és pecsételt ő is. A határt Lökösháza-Curtici-nél léptük át. Itt legalább háromnegyed órát állt a vonat, mégpedig azért, mert alaposan megvizsgálták a csomagjainkat. Zsuzsával persze épp römiztünk, nem zavartattuk magunkat, mikor jött a vámos. Azt hiszem, igen csak elcsodálkozott, hogy ilyen lazák vagyunk. Ennek ellenére jól összeturkálta a csomagjainkat, de mivel nem talált semmi oda nem illő dolgot, kénytelen volt minket beengedni az országba.Szóval, az első nehezén már túl vagyunk. Most Románia területén megy a vonat. Már elhagytuk Aradot, jelenleg Temesváron dekkolunk. Persze az itt lakók kiszúrták a magyar vonatot, és úgy látszik, vennének is egy-két dolgot. Nyújtogatják a kezüket, pénzt (lejt) lobogtatnak, és be nem áll a szájuk. De sajna nálunk semmi sincs eladó. De ha lenne is, mit kezdenénk a román lejjel??? Mi Bulgáriába megyünk!Romániában 1 órával el van tolva az időszámítás, erre az idegenvezetőnk már felhívta a figyelmet. A fülkékben kényelembe helyeztük magunkat, a két középső ágy le van hajtva, így teljesen luxus, hason fekve nézni a tájat a robogó vonatból. Temesváron meg is lettünk örökítve, a mellettünk álló mozdony vezetője készített egy fotót. Biztosan megirigyelte a keleti kényelmet, amit látott.

Folyt. köv.