Beregszász

Ukrajnában voltunk ma. Elsősorban tankolni mentünk, de ha már ott voltunk, megnéztük Beregszász várost is.

Majdnem üres tankkal indultunk el, útközben ki is gyulladt a sárga jelzés, így Vásárosnaménynál tankoltunk 2 litert, nem kockáztattuk, hogy leálljon alattunk a kocsi. Utána a határig nincs is más benzinkút. (legalábbis a 41-esen nincs, azt hiszem)

Kissé körülményes ebbe az országba bejutni, mit szépítsek rajta, így van. Odafelé 3 és fél órát álltunk a határon, ebből a magyar oldal volt kb. 3/4 óra, a többi az ukrán oldali várakozás volt. Még jó, hogy nem sütött a nap.

A magyar határon ki kellett tölteni egy nyilatkozatot, az autó kilométeróra állásáról, és a tankban lévő üzemanyagról, meg hogy ki vezeti az autót, és mikor léptünk be. Ezt leadtuk, útlevelet, forgalmit, jogsit néztek, és már mehettünk is... volna. Rengetegen voltak, biztosan a hosszú hétvége miatt is. Álltunk, és vártunk, néha kicsit előre gurultunk. Az ukrán oldalon regisztrálni kellett a kocsikat, ez elég lassan ment. Kaptunk egy papírt a kocsi rendszáma, típusa, és utasainak száma volt rajta, ezt le kellett adni a kezelőablaknál, a zöldkártyával, és forgalmival és útlevelekkel együtt (természetesen ez utóbbiakat visszakaptuk :-))

Közben befutott egy 40 fős turistacsoport, gyalogosan. Pont, amikor már ott álltunk a kezelőablak előtt. Persze, ők gyorsan át akartak menni, és együtt, na de mi autósok is ott álltunk már akkor kb. 3 órája, és nagyon szerettünk volna már továbbhaladni, és egy ember regisztrálása elég sokáig tartott, így mondták ott többen is, hogy sorry, de csak sorban, ki hogy érkezett. Végül nyitottak nekik egy külön ablakot, de akkor a mi útlevelünk már le volt kezelve, autóba is belenéztek, és mehettünk.

Érdekes volt, hogy ukrán rendszámú autókkal előre tolakodtak, ami nem volt épp pozitív élmény, de úgy látszik, ezt ők, otthon megengedhetik maguknak. Ami nem tetszett, hogy jött agresszíven, neki a kocsinak, és ha nem engedem be, egyszerűen nekem jön. Meg a másik magyarnak, meg a harmadiknak... sajnos, elég sűrűn előfordult. Igazán nyithatnának nekik külön sávot, mert hiába van eu sáv, meg nem eu sáv, különösebben nincs különbség köztük.

Átérve a határon, az első faluban, Asztélyban pénzt váltottunk, majd mentünk tovább Beregszászba, és ott tankoltunk. Nekünk magyaroknak hihetetlen, de a drágább kútnál 250 Ft volt egy liter 95-ös benzin. Egy teli tankkal lehet vámmentesen behozni, és kannában 10 litert. Ezután továbbmentünk a városba.

A piac már zárt, de azért még lehetett volna vásárolni. Mi inkább sétáltunk egyet, a Kossuth téren, és elmentünk egy parkba is. Beregszász nem nagy város, de olyan kis hangulatos. Vannak régi, lepukkant épületek, és vannak szép újak is. Az üzletekben szinte mindenhol beszélnek magyarul, és sok-sok magyar felirat is van.

A magyar főiskola gyönyörű épületére is ráférne már egy kis tatarozás, de figyelem felkeltő volt így is, kissé omladozó vakolattal. A park nagyon szép, rendezett. Középen egy emlékmű, a régi rendszer sarló-kalapácsával, és körben egyéb szobrok.

Az utak állapota elmegy, bár néhol gödrösek, és porosak. De nem mindegyik, és én emlékszem, hogy volt idő, amikor még ennél is rosszabb volt a helyzet. Egyedül a vasúti átjáró gödrei nem változtak, ott tényleg, szó szerint csak lépésben lehetett átmenni az autóval. De a főutcával már semmi gond nem volt. Viszont régen jártam már macskaköves úton, ma sikerült :-))

Viszonylag könnyen parkoltunk, és kb. 1 órát sétáltunk, nézelődtünk. Ennyi elég volt a belvárosra. Utána bementünk egy kisboltba, vásárolni. Sok minden olcsóbb, mint nálunk. A sajtokat, felvágottakat nem ismerem, innivalót vettünk, ketchupot (többféle ízesítésű, nagyon finomak) majonézt, kristálycukrot, kekszet kimérve, és csokit szintén.

Visszafelé a határon nem voltak sokan, és 3 sáv is nyitva volt. (persze, beálltunk a leglassabban haladóba, ahogy az már lenni szokott :-))

Itt az ukrán oldalon viszonylag gyorsan végeztünk, kb. fél óra, a magyaroknál ment lassabban a dolog, itt egy órát vártunk.

Itt is kaptuk papírt a kocsiról, amit le kellett adni az ukrán ablaknál, ott megint beírtak a számítógépbe, oda is, vissza is csak az ukránok pecsételtek az útlevélbe, a magyarok nem.

A magyar vámnál minden autót átnéztek, persze, a jövedéki termékek miatt, kicsit le is égtem, mert a szőkenő nem tudta kinyitni a motorháztetőt, szerencsére az emberem segített, de azért volt röhögés :-)) Itt ismét ki kellett tölteni egy papírt, ugyanolyat, mint befelé, hogy mennyi üzemanyagot hozunk, és mi a kilométeróra állása.

Az úton hazafelé pedig alig volt forgalom, így gyorsan hazaértünk.

Végül pedig jöjjenek a képek:

Szemben a réges-régi szovjet stílusú, de jellegzetes épület, (nem tudom, ma mi célt szolgál, olyan kultúrházas típus, de egyébként nekem tetszik, annyira retrós) jobbra pedig a magyar főiskola lenyűgöző épületének egy kis része látszik.

Új épületek a sétálóutca végén.

A Kossuth tér másik oldala.

A sétáló utca, jobb oldalon a templom, vele szemben a Magyar Főiskola. Nekem ez a látvány nagyon tetszett.

Az emlékmű a park közepén.

Üzletek, magyar és ukrán felirattal. Tényleg magyar beszédet hallani, mindenütt.

A retró épület előtt ki van rakva térkőből, hogy Beregovo (cirill betűkkel) és Beregszász, valamint ha jól emlékszem, az 1067-es évszám. Elég nagy volt, nem tudtam egyben lefényképezni, így csak részlet látható belőle.

Miután hazaértünk, kérdeztem Bencétől: -Na, milyen volt Ukrajnában? Azt mondta: -A határon kissé unalmas, de azért jó volt!

Végül pedig egy ukrán zászló, csak a hangulat kedvéért:

Nyaralás Horvátországban

Igen csak régóta tartozom már a nyaralásunk leírásával :-))

Ahol jártunk:

Horvátország - Isztria - Lanterna félsziget, Porec közelében - 2010. aug. 21-28.

Ahol mi voltunk, az egy apartmantelep, Lanterna a neve.  Az azonos nevű félszigeten található, és rengeteg apartman és apartmanház található ott, valamint van hotel, és ezen kívűl minden, ami egy nyaraláshoz szükséges. Étterem, büfé, bolt, zöldséges, pékség, ruházati, ajándékos, újságos, sporttelep, medence, bár, és természetesen strand, körben a félszigeten, az autónak pedig árnyékos parkoló.

A bekarikázott apartmanházban laktunk, és a nyíllal jelölt területen volt a legjobb strand. Itt nem mélyült olyan hirtelen, és nem voltak tengeri sünök sem. Mindegyik strand sziklás volt, valahol csak kiépített lépcsőn lehetett lemenni, ahová mi jártunk, annak kavicsos partja volt, „süncipő” azért ide is kellett, mert eléggé talpmasszírozós volt a talaj.

A víz igazán kellemes volt, 25-26 °C-os. Árnyékoló cuccokra, -pl. napernyő-  nem volt szükségünk, egyrészt nem lehetett leszúrni a kavicsos talajon, másrészt pedig az árnyékos rész nem volt túl messze a víztől. Persze, lehetett volna bérelni is, napernyős nyugágyat, de nem sokan éltek vele.

Az étterem az apartman mellett volt, a tengerparton. Félpanzióra fizettünk be. Nagyon jó kajákat adtak, változatosan, és finoman főztek.  Az ital is korlátlanul fogyasztható volt, sör-bor, többféle alkoholmentes, legtöbbször csapolt Löwenbrau sört ittunk.

Az idegenvezetők is ott laktak a szomszédunkban, és tényleg csak jókat mondhatok, mindketten kedvesek voltak, közvetlenek, és bármi kérdésünk, vagy problémánk volt, minden segítséget megkaptunk tőlük.

Az apartmanról csak annyit, őszintén, hogy a berendezés kicsit régi, még nem volt felújítva, de ez nem is volt meglepetés, mert a foglaláskor ez elmondták nekünk. Viszont tényleg tiszta, rendezett volt, emellett kellően tágas is, (nagyszoba, kisszoba, nagy erkély) az ágynemű törölköző is teljesen megfelelő állapotban volt. A tengert sajnos nem láttuk (csak hallottuk néha), pedig nagyon közel voltunk, mivel a szigeten fák vannak, amik eltakarják a kilátást. Talán a második emeletről látható a tenger is.

Az időjárás tökéletes volt, pedig itthonról borús időben indultunk, de Rijeka után teljesen eltűntek a felhők, és maradt a fényes napsütés.

Fakultatív kirándulásra is befizettünk, nem mindre, pedig minden napra jutott volna egy. Mi a Velencei kirándulást választottuk, és a Fish Picnic nevű egész napos hajókázást, amelynek keretében megnéztük a Limski fjordot, Vrsart és Rovinjt.

Porecet is megnéztük, oda autóval mentünk.

A fennmaradó időben pedig strand, és pihenés.

Németország - érdekes reakciók

Az idei nyaralásunk elég különleges lett, Németországban jártunk, ahová az emberek általában nem nagyon mennek nyaralni. Pedig érdemes, mert gyönyörű helyek vannak arrafelé. Igaz, nem annyira olcsó, de összességében nem volt többe, mintha tengerpartra mentünk volna. Ráadásul még vásároltunk is jó néhány ruhadarabot, jó áron, mivel ott már elkezdődött a nyári leértékelés.

Amikor visszajöttünk, munkahelyen sokan kérdezték, hogy merre voltunk. (hogy őszintén érdekelte az illetőt, vagy csak megszokásból kérdezte, ezt inkább hagyjuk) Inkább leírok néhány reakciót, amikor megtudták, hogy Németországban voltunk.

"Miért, van ott tenger?" (ja, van, csak kicsit arrébb. Különben is, csak tengerparton lehet nyaralni?)

"És minek mentetek oda?" (Na vajon...)

"Autót akartatok venni" (Úristen, a régi beidegződések...)

"Mit vettetek?" (Ja, mert oda csak vásárolni mennek. Soroljam, vagy mutassam a blokkot?)

"Repülővel mentetek? (Ember, végig van autópálya!)

"Mennyi pénzt költöttetek?" (Ezt tényleg meg szokták kérdezni a nyaralóktól?)

"Rokonokhoz mentetek?" (Miért, rokonok nélkül be sem engednek az országba?) "Nem? Hát akkor hol aludtatok?" (Bármilyen hihetetlen, Németországban is vannak panziók, szállások...)

Kissé fanyalogva: "És szép hely? Érdemes ilyen messzire utazni ezért?"  (Képzeld, igen!)

"Én utálom a németeket" (És? Nem neked kellett oda menned. Nekem pedig semmi bajom nincs velük)

Ezek után nem csoda, hogy kissé elment a kedvem attól, hogy válaszoljak a "merre jártatok" kérdésre. Igazából egy (!) ember volt, aki nem csodálkozott azon, hogy nem a megszokott tengerpartokra mentünk nyaralni, hanem egy másik irányt választottunk. Talán nem is lehet azon csodálkozni, hogy neki szívesen meséltem az élményeinkről.

A többiek pedig... rövid úton le lettek építve :-))

Egyébként pedig tényleg jó volt!

Jártunk Münchenben, Landshutban, Regensburgban, Passauban. Sok mindent láttunk, és sok mindent meg szeretnénk még nézni a jövőben.

München

München. Itt bőven el lehetne tölteni egy hetet, nekünk csak két napunk volt. Megnéztük a Deutsches Muzeum-ot, amiről én mindig azt hittem, hogy ez a német nemzeti múzeum, vagyis olyan történelmi féle. Pedig nem, ez egy technikai múzeum, nagyon sok érdekes dolog van benne, sokféle témát feldolgoz, és egy nap nem is elég ahhoz, hogy bejárjuk. A fiam nagyon élvezte, főleg a közlekedési részét, és azt, hogy rengeteg gombot lehetett nyomogatni, amivel próbálták bemutatni a dolgok működését. Kár, hogy egyes részlegeken csak végigszaladtunk, ez egy olyan hely, ahová feltétlenül vissza kell jönni egyszer.Weblapja itt.

Nem hagyhattuk ki a főpályaudvart sem, a gyermek láthatott itt valódi ICE vonatot, sőt, nem is egyet.

Münchennek gyönyörű a sétáló utcája, főleg nyáron zajlik az élet, és nem utolsósorban rengeteg nagy áruház található itt. Sajnos, az elején lévő gyönyörű nagy szökőkút éppen nem működött.

  

Külön cicónak (ha olvas) a kapun lévő mozaik, közelebbről:                     

Itt pedig egy kis afrikai hangulat:  

     

Elsétáltunk a Frauenkirche mellett is, ami München jelképe sok helyen, és megcsodáltuk a régi városházát, amelynek a tornyából harangjáték szól, naponta egyszer (kétszer ) és közben a figurák forognak körbe-körbe.

     

Este, vacsora után pedig leültünk. és megittunk egy korsó valódi müncheni sört. Jól megjegyeztem a nevét, Augustinert ittam, de hogy ez milyen finom volt! Nem véletlenül járnak oda annyian októberben, a sörfesztiválra ;-))

Jártunk az olimpia parkban is. Itt kihagyhatatlan a torony, gyorslift visz fel, és gyönyörű a kilátás.

De jó lenne ide betenni egy panorámafotót, van ám nekem olyanom, csak éppen nem értek hozzá, hogy itt is megmutathatnám. Kárpótlásul itt az egyik kockája:

Nagyon jó volt, hogy viszonylag korán mentünk a toronyba, és akkor még alig voltak. Lehetett nyugodtan fényképezni, meg nézelődni.

Később megnéztük  a Sea Life-t is, ami egy nagy akváriumvilág. Nagyon szép volt, az igaz, viszont meg is kérik az árát. Így utólag azt mondom, hogy a Budapesti Tropicarium is van ilyen jó, sőt ár-érték arányban a Tropicarium a nyerő. Ráadásul itt a "kedves" pénztáros hölgyike (vagy inkább picsa) húzgálta a száját, amikor (ugye magyarul) megvitattuk, hogy vajon szánjunk-e rá ennyit, vagy se. (megjegyzem, nem volt sor a pénztárnál, és ketten voltak) Utána meg a gyereknek odaadta a tesztlapot, és elfordult. Annyit se mondott, hogy ez minek, meg annyit se, hogy merre induljunk. A többi alkalmazott kedves volt, de ez a belépő nem tett jót a hely megítéléséről.

Ezután bementünk a BMW kiállításra. Ez egy hatalmas csarnok, lent autók, (és ezzel kapcsolatos interaktív kiállítás) BMW kiegészítők boltja, gyerekeknek egy hatalmas golyó játék (gombnyomogatós (!) az emeleten pedig motorok. Emellett étterme is van. A kellemes meglepetés pedig az volt, hogy mindezt ingyen megnézhettük, és kipróbálhattuk. (kivéve persze a bolt, és az étterem :-)))

Az olympiapark is gyönyörű, van egy domb, ahonnan szépen látható az egész park, és egy tó, hattyúkkal.

Az Olympiastadionba is be lehet menni, oda belépőjegy kell, de nem vészes. Olympiapark weblap

Meg persze metróztunk, villamosoztunk, ettünk halas szendvicset a Nordsee-nél.

Bulgária - 10

1988. július 17. vasárnap

Elvagyunk, mint a befőtt, hatan egy fülkében. Csend van, és nyugalom. Senki nem tudja, hogy mikor érünk a magyar határra. Csak annyi biztos, hogy még ma.
A magyar-román határon is fél órával előbb jelezték, hogy útlevelet elő. A román vámos Ani csomagját pakoltatta ki. (Őt odafelé is kiszúrták) Majd azután passzióból rám mutatott, hogy most az enyém következik, de aztán nevetett, és azt mondta: visszapakolni.
A magyar vámos egyáltalán nem volt egy szimpatikus pofa. De túlestünk mindenen, irány Szolnok, ill. Budapest.

Ja, igen, a vonaton utazáshoz, még indulás után nem sokkal történt egy kis plusz, aminek a főszereplője egy joghurt volt. Ugyanis ráesett egy hátizsák. Hogy ebben a ludas Kati, vagy Gabi volt, nem tudom, mert nem figyeltem, ők mindenesetre egymásra kenték a dolgot. Ennek ellenére minden joghurttos lett. A végeredmény: amit lehetett mosni, törölgetni, amit nem, azt kidobni. Így járt a bűnös joghurt is, valahogy kirepült az ablakon. (mellesleg a joghurt a Zsuzsáé volt, ő már csak a kész tényeket tudta meg, miszerint ma nem eszik joghurtot.)

Különben Zsuzsa nagyon örült annak, hogy végre 10 nap után egy igazi kávét adtak, ugyanis Bulgáriában csak löttyöt főznek, amiből neki dupla adagot kellett inni, hogy egy csepp hatása legyen. (rossz lehet ennyire kávéfüggőnek lenni...)

Szolnokon leszálltunk, elbúcsúztunk a csoporttól, és a Neszebár expressztől. Velünk együtt szállt le a B. házaspár is, szintén nyiregyiek. Szolnokon azért kellett leszállnunk, mert Budapesten lehet lekéstük volna az utolsó vonatot (17 körül) és a kalauz ajánlotta, hogy Szolnokon szálljunk át.

Gyorsan elszaladtunk az információba, megtudni, hogy mikor is indul hazafelé vonat. Szerencsénk volt, 20 perc múlva jött a Hajdu express.
Igen ám, de erre meg helyjegyért kellett szaladgálni. Kicsit pattogott a pénztárosnő, hogy miért az utolsó pillanatban vesszük, de azért kiadta a 8 db helyjegyet, 3 kocsiba szétszórva.
Végül szerencsésen hazaérkeztünk. A Hajdu pontosan 20.00-kor futott be Nyíregyházára.

vége


Amit még kihagytam:
A bulgár házak kapujára sok helyen ki volt ragasztva egy cédula valakinek a fényképével. Nem tudtuk, hogy mi lehet. Először úgy gondoltuk, hogy körözött személyek. De a cédulán volt ilyen is, hogy 40 nap, 3 hónap, 1 év, életkor, stb. Így jött a következő ötlet, hogy biztosan hősök. És ebben maradtunk.
Később kiderült, hogy itt az a szokás, hogy a halottakról ilyen módon emlékeznek meg, évfordulók szerint.

Kiderült az is, hogy az idegenvezetőnket nem is Lackónak hívják, vagyis csak a magyarok nevezték el így. Igazi neve Atanasz, vagyis Naszku.

Bulgária - 9

1988. július 16. szombat
Egyáltalán nem úgy éreztük magunkat, hogy eset indulunk.
Reggel, 9 és 10 óra között ültünk az egyik szobában, és vártuk a háziakat. És közben arról dumáltunk, hogy lehet, hogy ők meg azt várják, mi menjünk.
Valahogy meg kellett volna még kérdezni, hogy itt hagyhatjuk-e a csomagokat a lakásban, de ezt csak szótárból sikerült kibogarászni. Na, meg kérdés, hogy ki legyen az a szerencsés vállalkozó, aki ez előadja a háziaknak? Végül Jutka ment "önként" (?) :-)
 Fennhangon (vagyis két oktávval magasabb hangon) közölte, hogy "bagazs asztavan". A háziak mosolyogtak, de azért megengedték, hogy lepakoljunk az előszobába.

A bolgárokkal különben vigyázni kell, mert fordítva bólogatnak. Itt az igen a nem, és a nem az igen. Persze, tekintettel a turistákra, ezt néha megcserélik. Így aztán teljes a zűrzavar. Ha nem teszik hozzá, hogy "nyema" vagy "da", akkor ember legyen a talpán, aki kitalálja, mire is gondolnak.

Utolsó napunkat kihasználva még lementünk a strandra, de csak a két "megszállott tengerimádó" Kati és én.
Ott a szokásos tömeg, és a koszos tengervíz fogadott. Bár, azt el kell ismerni, hogy a víz hőmérséklete igazán kellemes volt.
Jó sokáig, kb. 6-ig maradtunk lent. Ekkor már kijöttek Aniék is.
Persze, délelőtt azért még vásároltunk ezt-azt, kaját.
Ettünk süteményt is az egyik boltban (cukrászda). Olyan rendszerű volt, hogy a pénztárnál kellett blokkot kérni, és azzal kikérni a sütit.
De a pulton a sütikre semmi név nem volt kiírva, hogy magyarázzuk meg, hogy mit is szeretnénk kifizetni? Egyszerű volt a megoldás: Kati állt a pénztárnál, én pedig a pultnál maradva mutogattam, hogy mit kérünk. Az akció sikere után elfogyasztottuk a sütit, finom volt.

Strand után még bevágtunk egy pizzát vacsorára.

7-re mentünk a csomagokért. A háziak megvendégeltek minket, jéghideg málnaszörp, csoki, keksz. Meg egy-egy kagyló emlékbe. Nem maradtunk sokáig, mondjuk, sokat szövegelni nem tudtunk, csak ültünk, és vigyorogtunk, és megköszöntük a kedvességüket.  Fél 8-kor volt a találkozó a sarkon, de hogy melyiken, azt senki sem tudta. Végül a bár előtt jött össze a banda, akarom mondani a MÁV-tours csoport.
Mindenki jó barna, (vagy égett), élménybeszámoló... sok a csomag... stb. Jött a busz. Felpakolás, lepakolás, felpakolás. Végre mindenki a helyén, a vonaton.

Kissé kényelmetlenül érintett az a tény, hogy most hatan utazunk egy fülkében. Persze, a kocsikísérő hamar megoldotta a problémát: -Nem kellett volna olyan nagy csomagokkal jönni. Elég lett volna két kis táska.
Igen ám, de akkor hova tettük volna a 6x2 = 12 db csomagot???
Végül úgy oldottuk meg a helyzetet, hogy minenki egy ágyban aludt a cuccával. És mindenki gubbaszt a helyén. Ez eddig jó is lenne, csak az a baj, hogy nem lehet rendesen felülni így, az evésről-ivásról nem is beszélve... az egy kész ceremónia.

Az éjszakát elég jól átvészeltük. Hajnal fél 2-kor veszett kopogásra ébredtünk, ami megismétlődött néhányszor. Kiderült, hogy a határőr előörse, hogy felkészülni az útlevélvizsgálatra.
Nem tudom mennyi, de jó sok idő telhetett el, míg jött a kolléga. Megcsodálta az útlevelünket kívülről (igazán szép...) és húzta volna el a csíkot, de Kati akadékoskodott: -pecsét? Nincs? (igen, mert pecsét az kell, egyrészt jól mutat az útlevélben, másrészt meg ki fogja nekünk elhinni hogy Bulgáriában jártunk?)
Erre visszavigyorog a vámos, hogy: -nyema pecsét!

Fél 4-kor még mindig a határon álltunk, igaz, időközben átfurikáztzunk Romániába, és megkaptuk a pecsétet. (mert ugye ami jár, az jár...) Mellesleg, elég ronda az a román pecsét.

Jelenleg keresztül szeljük Romániát. Jó döcögős a román vasút, és tele van a pálya alagutakkal, de az meg akkor az igazi, ha töksötét van. El ne felejtsük majd az órát visszaállítani, ugyanis lassan visszatérünk a normális, magyar időszámításba.

Folyt. köv

Bulgária - 8

1988. július 15. péntek 

Ma jó sokáig aludtunk, ami nem is csoda a tegnapi este után. Reggel persze Katiék megint meglógtak, mint később kiderült, vásárolni. Zsuzsa is elment, de ő reggeliért. Felfedeztünk egy joghurtot, mint kaját. Itt fél literes csomagolásban árulják, nem drága, és finom. Találtunk zsemlét is, némelyik boltban reggel még van, ez azért jó, mert sokkal finomabb, puhább, mint a kenyér.

Felmenten én is a városba, délben vettem két literes mandarin Sweppest. Jó sorbaállás volt érte. Tegnap még tele volt a sétáló utca ilyen kólával, mindenki cipelte haza, és ma már csak ezen az egy helyen árulták. Erre is csak visszafele jövet bukkantam rá.

Ami furcsa az itteni közlekedésben, hogy a gyalogosnak nincs elsőbbsége a zebrán. Olyan simán elsuhannak a kocsik, még véletlenül sem lassít egyik sem.

Ma még készülünk lemenni a strandra.Végül csak ketten voltunk Katival, a többiek egyéb okok miatt a hűvösön maradtak. A strandon már kezdett kiakasztani az a sok hülye, aki állandóan a matracomat fogdosta. De nemcsak gyerekek, komoly (?) felnőttek is.

Még egy érdekes élményben volt részünk. Jött a dagály. Vagyis jókora hullámok, egyre nagyobbak. Nem sok, csak 4-5, de ennyi pont elég volt ahhoz, hogy minket nyakon öntsön. /ugyanis szokás szerint közel a vízhez telepedtünk le./ Kati figyelt fel arra, hogy egyre közelebb jönnek a hullámok, de mire felugrott, már késő volt. Kaptunk egy kis tengervizet, de szerencsére a holmit sikerült felkapni, így nagy része száraz maradt.A strandolók meg voltak döbbenve, mindenki a vizet nézte, hogy mi volt ez. De később már elveszítette a varázsát, és mikor már nem figyelt oda senki, ez az egész megismétlődött. Szerencsére a mi cuccunk már biztonságban volt.

Este vettünk ketten egy grillcsirkét, de lehet, hogy sirály volt, csak csirkének álcázta magát. /elég satnyácska csirke volt, nem laktunk jól vele/Bepakoltuk a cuccokat is, vagyis a nagy részét, mert holnap 10-ig el kell hagyni a szállást. /elméletileg…/Meg véleményt kellett írni az idegenvezetőnek, mert így szokás, vagy mi. Építő kritika. Megírtuk….Még lenéztünk a partra kicsit, sétáltunk, de igazán nem sokáig.
Holnap indulunk.
Folyt. köv.