1988. július 11. hétfő
Ma valahogy nincs az a “gatyarohasztó” nagy meleg. Reggel elnéztünk a piacra. Gyalog. Jó messze van. Elég unalmas kis piac, gyér választékkal. Vettünk paradicsomot, /ez legalább narancssárga volt, és nem zöld, mint a boltokban/, és málnát. Az legalább finom volt. Megkóstoltam egy bulgár palacsintát is, úgy nézett ki, hogy csokival töltik, de aztán kiderült, hogy valami savanykás sz…t raknak bele. Hááát, éppen csak, hogy meg lehetett enni. Láttam olyan kis halat is, ami állítólag itteni specialitás, és otthon felhívták rá a figyelmemet, hogy meg ne vegyem, mert belesütik a belét is. Azt hiszem, amúgy sem vettem volna meg, mert nem volt egy bizalomgerjesztő látvány. Vettünk kenyeret is, de az olyan, hogyha valakit fejbe talál, az ott marad. Kellemes meglepetés, hogy azért belülről egész jó volt. Akartunk venni dinnyét is, de nagyon drága volt. Így erről le kellett mondani. Visszafelé busszal jöttünk. A jegyet a megállóban egy kis budiban árulják. Mutattuk volna a nőnek a térképen, hogy meddig kérjük a jegyet, erre intett a kezével, hogy tovább, tovább, nem foglalkozik velünk. Azért ez már a pofátlanság teteje volt. Mit gondolt, minek álltunk sorba? Információért? mutattuk volna még egyszer, erre újra int, idegesen, hogy nem értjük? Na, ez már kicsit sok volt. Erre kértünk a legdrágább, 40 sztotinkás jegyből, biztos, ami biztos, ennyiért csak elvisz a busz néhány megállót. Erre elkezdett a nő variálni, hogy hova megyünk, mire (végre) megmutattuk a térképen, kiderült, hogy csak 6 sztotinkás jegyet kell venni.A buszon jó nagy tömeg volt. Azt még meg kell jegyezni, hogy ez magyar Ikarus volt! Tegnap, amire felszálltunk egy megállóig, az bulgár busz volt, elég ócska kinézetű. Ebben elöl, a vezető mellett, a busz közepén volt egy jó nagy asztalszerűség, de igazság szerint nem tudom, minek. Ja, és nem tudtuk, hogy kell jelezni, volt az ajtó felett valami tekercselnivaló, meg egy lyukban lámpa, de valahogy nem jött össze belőlük semmi. Azt hiszem, a buszvezető látta, hogy milyen bambák vagyunk, és azért állt meg kinyitni az ajtót. Ezután ültünk tegnap taxiba. Na, miután hazaérkeztünk, jól bekajáltunk. Még meg kell beszélni, hogy mi is legyen a további napi program.Végül megszületett a terv, hogy elmegyünk a delfináriumba. Nem tudom miért, de az utóbbi időben kezd rendszeres lenni, hogy nincs szerencsénk. Miért is ne, pont hétfőn legyen ott szünnap. Na, sebaj, majd megyünk máskor. Irány az akvárium. Itt, meg kell hogy mondjam, kicsit jobbra számítottam. Két teremben csak kitömött halak, és rajzok voltak, a harmadikban úszkáltak csak. Itt pedig azt az elvet követték, hogy inkább sok kicsi, mint kevés nagy. De azért meg kell hagyni, néhol szép volt a ez a tenger alatti világ. Az akvárium előtt volt megépítve a Fekete-tenger kicsinyített mása, az élethű domborzati viszonyokat követve. Sajnos, kissé lepusztult állapotban volt. Egy fél perc alatt körbe lehetett sétálni az egészet. Ezután elsétáltunk a Horizont vendéglőbe, és ettünk egy fagyit. Finom volt, piskótával, almával, naranccsal, cseresznyével díszítve. Ittunk Coca-colát is, ami kész csoda, mert eddig sehol sem lehetett látni. Itt különben Koka-kola.Itt kapott el egy jó kis zuhé, úgyhogy rohantunk hazafele.Ma láttunk egy őrségváltást a felszabadulási emlékműnél, ill. ez valami megemlékezés lehetett. Egyébként minden nap délután virágok vannak elé letéve, és mellette ég a tűz . Különben ez egy hatalmas emlékmű, szép parkkal övezve, háttérben a tenger. Este kártyáztunk. Vendégünk volt alkalmi kísérőnk, Louis, aki délután csapódott hozzánk, és este 10-kor ment el. Különben Kubából jött, és itt orvos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése