Németország - érdekes reakciók

Az idei nyaralásunk elég különleges lett, Németországban jártunk, ahová az emberek általában nem nagyon mennek nyaralni. Pedig érdemes, mert gyönyörű helyek vannak arrafelé. Igaz, nem annyira olcsó, de összességében nem volt többe, mintha tengerpartra mentünk volna. Ráadásul még vásároltunk is jó néhány ruhadarabot, jó áron, mivel ott már elkezdődött a nyári leértékelés.

Amikor visszajöttünk, munkahelyen sokan kérdezték, hogy merre voltunk. (hogy őszintén érdekelte az illetőt, vagy csak megszokásból kérdezte, ezt inkább hagyjuk) Inkább leírok néhány reakciót, amikor megtudták, hogy Németországban voltunk.

"Miért, van ott tenger?" (ja, van, csak kicsit arrébb. Különben is, csak tengerparton lehet nyaralni?)

"És minek mentetek oda?" (Na vajon...)

"Autót akartatok venni" (Úristen, a régi beidegződések...)

"Mit vettetek?" (Ja, mert oda csak vásárolni mennek. Soroljam, vagy mutassam a blokkot?)

"Repülővel mentetek? (Ember, végig van autópálya!)

"Mennyi pénzt költöttetek?" (Ezt tényleg meg szokták kérdezni a nyaralóktól?)

"Rokonokhoz mentetek?" (Miért, rokonok nélkül be sem engednek az országba?) "Nem? Hát akkor hol aludtatok?" (Bármilyen hihetetlen, Németországban is vannak panziók, szállások...)

Kissé fanyalogva: "És szép hely? Érdemes ilyen messzire utazni ezért?"  (Képzeld, igen!)

"Én utálom a németeket" (És? Nem neked kellett oda menned. Nekem pedig semmi bajom nincs velük)

Ezek után nem csoda, hogy kissé elment a kedvem attól, hogy válaszoljak a "merre jártatok" kérdésre. Igazából egy (!) ember volt, aki nem csodálkozott azon, hogy nem a megszokott tengerpartokra mentünk nyaralni, hanem egy másik irányt választottunk. Talán nem is lehet azon csodálkozni, hogy neki szívesen meséltem az élményeinkről.

A többiek pedig... rövid úton le lettek építve :-))

Egyébként pedig tényleg jó volt!

Jártunk Münchenben, Landshutban, Regensburgban, Passauban. Sok mindent láttunk, és sok mindent meg szeretnénk még nézni a jövőben.

München

München. Itt bőven el lehetne tölteni egy hetet, nekünk csak két napunk volt. Megnéztük a Deutsches Muzeum-ot, amiről én mindig azt hittem, hogy ez a német nemzeti múzeum, vagyis olyan történelmi féle. Pedig nem, ez egy technikai múzeum, nagyon sok érdekes dolog van benne, sokféle témát feldolgoz, és egy nap nem is elég ahhoz, hogy bejárjuk. A fiam nagyon élvezte, főleg a közlekedési részét, és azt, hogy rengeteg gombot lehetett nyomogatni, amivel próbálták bemutatni a dolgok működését. Kár, hogy egyes részlegeken csak végigszaladtunk, ez egy olyan hely, ahová feltétlenül vissza kell jönni egyszer.Weblapja itt.

Nem hagyhattuk ki a főpályaudvart sem, a gyermek láthatott itt valódi ICE vonatot, sőt, nem is egyet.

Münchennek gyönyörű a sétáló utcája, főleg nyáron zajlik az élet, és nem utolsósorban rengeteg nagy áruház található itt. Sajnos, az elején lévő gyönyörű nagy szökőkút éppen nem működött.

  

Külön cicónak (ha olvas) a kapun lévő mozaik, közelebbről:                     

Itt pedig egy kis afrikai hangulat:  

     

Elsétáltunk a Frauenkirche mellett is, ami München jelképe sok helyen, és megcsodáltuk a régi városházát, amelynek a tornyából harangjáték szól, naponta egyszer (kétszer ) és közben a figurák forognak körbe-körbe.

     

Este, vacsora után pedig leültünk. és megittunk egy korsó valódi müncheni sört. Jól megjegyeztem a nevét, Augustinert ittam, de hogy ez milyen finom volt! Nem véletlenül járnak oda annyian októberben, a sörfesztiválra ;-))

Jártunk az olimpia parkban is. Itt kihagyhatatlan a torony, gyorslift visz fel, és gyönyörű a kilátás.

De jó lenne ide betenni egy panorámafotót, van ám nekem olyanom, csak éppen nem értek hozzá, hogy itt is megmutathatnám. Kárpótlásul itt az egyik kockája:

Nagyon jó volt, hogy viszonylag korán mentünk a toronyba, és akkor még alig voltak. Lehetett nyugodtan fényképezni, meg nézelődni.

Később megnéztük  a Sea Life-t is, ami egy nagy akváriumvilág. Nagyon szép volt, az igaz, viszont meg is kérik az árát. Így utólag azt mondom, hogy a Budapesti Tropicarium is van ilyen jó, sőt ár-érték arányban a Tropicarium a nyerő. Ráadásul itt a "kedves" pénztáros hölgyike (vagy inkább picsa) húzgálta a száját, amikor (ugye magyarul) megvitattuk, hogy vajon szánjunk-e rá ennyit, vagy se. (megjegyzem, nem volt sor a pénztárnál, és ketten voltak) Utána meg a gyereknek odaadta a tesztlapot, és elfordult. Annyit se mondott, hogy ez minek, meg annyit se, hogy merre induljunk. A többi alkalmazott kedves volt, de ez a belépő nem tett jót a hely megítéléséről.

Ezután bementünk a BMW kiállításra. Ez egy hatalmas csarnok, lent autók, (és ezzel kapcsolatos interaktív kiállítás) BMW kiegészítők boltja, gyerekeknek egy hatalmas golyó játék (gombnyomogatós (!) az emeleten pedig motorok. Emellett étterme is van. A kellemes meglepetés pedig az volt, hogy mindezt ingyen megnézhettük, és kipróbálhattuk. (kivéve persze a bolt, és az étterem :-)))

Az olympiapark is gyönyörű, van egy domb, ahonnan szépen látható az egész park, és egy tó, hattyúkkal.

Az Olympiastadionba is be lehet menni, oda belépőjegy kell, de nem vészes. Olympiapark weblap

Meg persze metróztunk, villamosoztunk, ettünk halas szendvicset a Nordsee-nél.

Bulgária - 10

1988. július 17. vasárnap

Elvagyunk, mint a befőtt, hatan egy fülkében. Csend van, és nyugalom. Senki nem tudja, hogy mikor érünk a magyar határra. Csak annyi biztos, hogy még ma.
A magyar-román határon is fél órával előbb jelezték, hogy útlevelet elő. A román vámos Ani csomagját pakoltatta ki. (Őt odafelé is kiszúrták) Majd azután passzióból rám mutatott, hogy most az enyém következik, de aztán nevetett, és azt mondta: visszapakolni.
A magyar vámos egyáltalán nem volt egy szimpatikus pofa. De túlestünk mindenen, irány Szolnok, ill. Budapest.

Ja, igen, a vonaton utazáshoz, még indulás után nem sokkal történt egy kis plusz, aminek a főszereplője egy joghurt volt. Ugyanis ráesett egy hátizsák. Hogy ebben a ludas Kati, vagy Gabi volt, nem tudom, mert nem figyeltem, ők mindenesetre egymásra kenték a dolgot. Ennek ellenére minden joghurttos lett. A végeredmény: amit lehetett mosni, törölgetni, amit nem, azt kidobni. Így járt a bűnös joghurt is, valahogy kirepült az ablakon. (mellesleg a joghurt a Zsuzsáé volt, ő már csak a kész tényeket tudta meg, miszerint ma nem eszik joghurtot.)

Különben Zsuzsa nagyon örült annak, hogy végre 10 nap után egy igazi kávét adtak, ugyanis Bulgáriában csak löttyöt főznek, amiből neki dupla adagot kellett inni, hogy egy csepp hatása legyen. (rossz lehet ennyire kávéfüggőnek lenni...)

Szolnokon leszálltunk, elbúcsúztunk a csoporttól, és a Neszebár expressztől. Velünk együtt szállt le a B. házaspár is, szintén nyiregyiek. Szolnokon azért kellett leszállnunk, mert Budapesten lehet lekéstük volna az utolsó vonatot (17 körül) és a kalauz ajánlotta, hogy Szolnokon szálljunk át.

Gyorsan elszaladtunk az információba, megtudni, hogy mikor is indul hazafelé vonat. Szerencsénk volt, 20 perc múlva jött a Hajdu express.
Igen ám, de erre meg helyjegyért kellett szaladgálni. Kicsit pattogott a pénztárosnő, hogy miért az utolsó pillanatban vesszük, de azért kiadta a 8 db helyjegyet, 3 kocsiba szétszórva.
Végül szerencsésen hazaérkeztünk. A Hajdu pontosan 20.00-kor futott be Nyíregyházára.

vége


Amit még kihagytam:
A bulgár házak kapujára sok helyen ki volt ragasztva egy cédula valakinek a fényképével. Nem tudtuk, hogy mi lehet. Először úgy gondoltuk, hogy körözött személyek. De a cédulán volt ilyen is, hogy 40 nap, 3 hónap, 1 év, életkor, stb. Így jött a következő ötlet, hogy biztosan hősök. És ebben maradtunk.
Később kiderült, hogy itt az a szokás, hogy a halottakról ilyen módon emlékeznek meg, évfordulók szerint.

Kiderült az is, hogy az idegenvezetőnket nem is Lackónak hívják, vagyis csak a magyarok nevezték el így. Igazi neve Atanasz, vagyis Naszku.

Bulgária - 9

1988. július 16. szombat
Egyáltalán nem úgy éreztük magunkat, hogy eset indulunk.
Reggel, 9 és 10 óra között ültünk az egyik szobában, és vártuk a háziakat. És közben arról dumáltunk, hogy lehet, hogy ők meg azt várják, mi menjünk.
Valahogy meg kellett volna még kérdezni, hogy itt hagyhatjuk-e a csomagokat a lakásban, de ezt csak szótárból sikerült kibogarászni. Na, meg kérdés, hogy ki legyen az a szerencsés vállalkozó, aki ez előadja a háziaknak? Végül Jutka ment "önként" (?) :-)
 Fennhangon (vagyis két oktávval magasabb hangon) közölte, hogy "bagazs asztavan". A háziak mosolyogtak, de azért megengedték, hogy lepakoljunk az előszobába.

A bolgárokkal különben vigyázni kell, mert fordítva bólogatnak. Itt az igen a nem, és a nem az igen. Persze, tekintettel a turistákra, ezt néha megcserélik. Így aztán teljes a zűrzavar. Ha nem teszik hozzá, hogy "nyema" vagy "da", akkor ember legyen a talpán, aki kitalálja, mire is gondolnak.

Utolsó napunkat kihasználva még lementünk a strandra, de csak a két "megszállott tengerimádó" Kati és én.
Ott a szokásos tömeg, és a koszos tengervíz fogadott. Bár, azt el kell ismerni, hogy a víz hőmérséklete igazán kellemes volt.
Jó sokáig, kb. 6-ig maradtunk lent. Ekkor már kijöttek Aniék is.
Persze, délelőtt azért még vásároltunk ezt-azt, kaját.
Ettünk süteményt is az egyik boltban (cukrászda). Olyan rendszerű volt, hogy a pénztárnál kellett blokkot kérni, és azzal kikérni a sütit.
De a pulton a sütikre semmi név nem volt kiírva, hogy magyarázzuk meg, hogy mit is szeretnénk kifizetni? Egyszerű volt a megoldás: Kati állt a pénztárnál, én pedig a pultnál maradva mutogattam, hogy mit kérünk. Az akció sikere után elfogyasztottuk a sütit, finom volt.

Strand után még bevágtunk egy pizzát vacsorára.

7-re mentünk a csomagokért. A háziak megvendégeltek minket, jéghideg málnaszörp, csoki, keksz. Meg egy-egy kagyló emlékbe. Nem maradtunk sokáig, mondjuk, sokat szövegelni nem tudtunk, csak ültünk, és vigyorogtunk, és megköszöntük a kedvességüket.  Fél 8-kor volt a találkozó a sarkon, de hogy melyiken, azt senki sem tudta. Végül a bár előtt jött össze a banda, akarom mondani a MÁV-tours csoport.
Mindenki jó barna, (vagy égett), élménybeszámoló... sok a csomag... stb. Jött a busz. Felpakolás, lepakolás, felpakolás. Végre mindenki a helyén, a vonaton.

Kissé kényelmetlenül érintett az a tény, hogy most hatan utazunk egy fülkében. Persze, a kocsikísérő hamar megoldotta a problémát: -Nem kellett volna olyan nagy csomagokkal jönni. Elég lett volna két kis táska.
Igen ám, de akkor hova tettük volna a 6x2 = 12 db csomagot???
Végül úgy oldottuk meg a helyzetet, hogy minenki egy ágyban aludt a cuccával. És mindenki gubbaszt a helyén. Ez eddig jó is lenne, csak az a baj, hogy nem lehet rendesen felülni így, az evésről-ivásról nem is beszélve... az egy kész ceremónia.

Az éjszakát elég jól átvészeltük. Hajnal fél 2-kor veszett kopogásra ébredtünk, ami megismétlődött néhányszor. Kiderült, hogy a határőr előörse, hogy felkészülni az útlevélvizsgálatra.
Nem tudom mennyi, de jó sok idő telhetett el, míg jött a kolléga. Megcsodálta az útlevelünket kívülről (igazán szép...) és húzta volna el a csíkot, de Kati akadékoskodott: -pecsét? Nincs? (igen, mert pecsét az kell, egyrészt jól mutat az útlevélben, másrészt meg ki fogja nekünk elhinni hogy Bulgáriában jártunk?)
Erre visszavigyorog a vámos, hogy: -nyema pecsét!

Fél 4-kor még mindig a határon álltunk, igaz, időközben átfurikáztzunk Romániába, és megkaptuk a pecsétet. (mert ugye ami jár, az jár...) Mellesleg, elég ronda az a román pecsét.

Jelenleg keresztül szeljük Romániát. Jó döcögős a román vasút, és tele van a pálya alagutakkal, de az meg akkor az igazi, ha töksötét van. El ne felejtsük majd az órát visszaállítani, ugyanis lassan visszatérünk a normális, magyar időszámításba.

Folyt. köv

Bulgária - 8

1988. július 15. péntek 

Ma jó sokáig aludtunk, ami nem is csoda a tegnapi este után. Reggel persze Katiék megint meglógtak, mint később kiderült, vásárolni. Zsuzsa is elment, de ő reggeliért. Felfedeztünk egy joghurtot, mint kaját. Itt fél literes csomagolásban árulják, nem drága, és finom. Találtunk zsemlét is, némelyik boltban reggel még van, ez azért jó, mert sokkal finomabb, puhább, mint a kenyér.

Felmenten én is a városba, délben vettem két literes mandarin Sweppest. Jó sorbaállás volt érte. Tegnap még tele volt a sétáló utca ilyen kólával, mindenki cipelte haza, és ma már csak ezen az egy helyen árulták. Erre is csak visszafele jövet bukkantam rá.

Ami furcsa az itteni közlekedésben, hogy a gyalogosnak nincs elsőbbsége a zebrán. Olyan simán elsuhannak a kocsik, még véletlenül sem lassít egyik sem.

Ma még készülünk lemenni a strandra.Végül csak ketten voltunk Katival, a többiek egyéb okok miatt a hűvösön maradtak. A strandon már kezdett kiakasztani az a sok hülye, aki állandóan a matracomat fogdosta. De nemcsak gyerekek, komoly (?) felnőttek is.

Még egy érdekes élményben volt részünk. Jött a dagály. Vagyis jókora hullámok, egyre nagyobbak. Nem sok, csak 4-5, de ennyi pont elég volt ahhoz, hogy minket nyakon öntsön. /ugyanis szokás szerint közel a vízhez telepedtünk le./ Kati figyelt fel arra, hogy egyre közelebb jönnek a hullámok, de mire felugrott, már késő volt. Kaptunk egy kis tengervizet, de szerencsére a holmit sikerült felkapni, így nagy része száraz maradt.A strandolók meg voltak döbbenve, mindenki a vizet nézte, hogy mi volt ez. De később már elveszítette a varázsát, és mikor már nem figyelt oda senki, ez az egész megismétlődött. Szerencsére a mi cuccunk már biztonságban volt.

Este vettünk ketten egy grillcsirkét, de lehet, hogy sirály volt, csak csirkének álcázta magát. /elég satnyácska csirke volt, nem laktunk jól vele/Bepakoltuk a cuccokat is, vagyis a nagy részét, mert holnap 10-ig el kell hagyni a szállást. /elméletileg…/Meg véleményt kellett írni az idegenvezetőnek, mert így szokás, vagy mi. Építő kritika. Megírtuk….Még lenéztünk a partra kicsit, sétáltunk, de igazán nem sokáig.
Holnap indulunk.
Folyt. köv.

Bulgária - 7

1988. július 14. csütörtök 

Arra ébredtem, hogy kong a ház az ürességtől, csak Zsuzsa volt itthon. Katiék megléptek valahova.Ma sincs rossz idő.Leszaladtam a partközelbe, vettem 10 üveg Sweppest. Mire hazaértem, megjöttek az elveszett gyermekek, kiderült, hogy a városban csavarogtak.

Különben, ez nem is volt rossz ötlet, mi is megléptünk Zsuzsával. De minek?-/kérdem én/ Mivelhogy semmi, de semmi értelmes dolgot nem találtunk. A boltok kongtak az ürességtől. Semmi áru. Egy kétemeletes “áruházat” 5 perc alatt bejártunk, de csak azért tartott ilyen sokáig, mert lépcsőn kellett felgyalogolni. Az eladók maximálisan kedvesek. Csak ne jönne vevő. Tőlünk senki sem kérdezte meg, hogy mit akarunk. Miután nagy nehezen észrevétettük magunkat, már meg is bántuk, mert olyan borzasztó unott képpel szolgáltak ki. Az ember már-már megsajnálja őket, olyan siralmas pofát vágnak a nagy munkakedvük mellé.Ez különben egy kollektív vélemény: Nagyon utálatosak a bolgárok. /már amennyire lehet általánosítani, kivétel azért akad/

Persze a várost azért bejártuk, keresztbe, hosszába, busszal, gyalog.Utána haza, és irány a strand, mert igencsak elcsámborogtuk az időt. A strandra kiérve rögtön megtaláltuk a “bandát” mert azért egy törzshelyet már kialakítottunk magunknak. Ők kb. 10 perce voltak ott, mivelhogy a nagy vásárlás kifárasztotta őket, és szépen elaludtak.Strandoltunk 6-ig, aztán irány haza.

Az aluljáróból kifele jövet egy kis meglepetésben volt részünk. Körbe volt kerítve a csarnok, és rengeteg rendőr volt ott. Nem tudtuk, milyen ünnep van, vagy hogy milyen nagy fejest várnak. Ahogy jöttünk fel az aluljáróból, megállított egy nagydarab, buggyant rendőr, és nem akart továbbengedni. Elkezdett dirigálni, és ordítozni, hogy vissza le. Nem tudtam elképzelni, mi baja van velem, végül Kati megfejtette. Az volt a kínja, hogy a fürdőruhára csak egy pólót vettem fel, és neki így nem tetszett. Ezért nem engedett fel a felszínre. Persze, hiába magyarázott, én csak egy tudatlan külföldi vagyok, és amit nem akarok, azt nem értem. Gyorsan elhúztuk a másik irányba a csíkot. A pofa persze majd fel robbant, végig mérgesen követett a szemével. Később kiderült, hogy Gáborral is felvetették a pólót. Nem tudom, milyen parádé lehetett, hogy ennyire cirkuszoltak.

Ma megyünk valami cigánytáborba, Druzsbára, vagy Aranyhomokra.Álltunk a parkolóban, és vártunk. Fél 9-re volt ígérve a busz, és már 9 óra, és sehol semmi. Ráadásul 15 ember hiányzott. Mi lesz? Megyünk, vagy nem megyünk? Mindenki variál, intézkedik. Végül Laci vette kézbe a dolgokat. Telefonált valahova, majd jött a hírrel, hogy nem a 15 ember, hanem mi hiányzunk. De azt mondta, nyugi, mindjárt indul a busz értünk Aranyhomokról, és a műsorral is megvárnak minket. (ennek biztosan nagyon örültek a már ott lévők…) Végül felszálltunk a buszra, ami száguldott velünk a műsor színhelyére. Az egésznek a címe az volt, hogy Cigánytábor. A területet is ennek megfelelően alakították ki. Körbe-körbe szekerek voltak, abba lehetett ülni, és volt még néhány sátor is felállítva. A mi asztalunk a színpad mellett volt. Nem panaszkodhattunk, elég jó helyünk volt ahhoz képest, hogy majdnem lemaradtunk az egészről. Az asztalon egyébként a “reserve” tábla volt, és mivel mi utoljára jöttünk, máshol már nem volt hely. Jó vacsorát kaptunk: sült krumpli, sült hús, káposzta, az a sopszka, vagy mi, (paradicsom, uborka, juhtúró) négyünknek két üveg vörösbor, pálinka, kóla, túrós rétes, és olyan kenyér, aminek az íze /és kicsit a formája is/ a kuglófhoz hasonlított. Később kaptunk pezsgőt is, de ezzel már Laci kínált meg. A műsor egy cigánytánc volt, de nagyon szép, látványos. A pincérek is cigányruhába voltak öltözve. Jó összhangban volt az egész. A műsor után pedig disco volt, néha jó, néha lagymatag számokkal. Fél 2-kor indult hazafelé a társaság.

Folyt. köv.

Bulgária - 6

1988.július 13. szerda 

Ma elég szép idő volt, és reggel is lehetett aludni, úgyhogy kényelmesen indult a nap.Kimentünk a strandra. Persze, nem az egész társaság, ugyanis Ancsa gyengélkedett, ezért rá is kellett figyelni.

A víz ma nagyon koszos volt, és a rossz idő után még hidegebb is, mint pár nappal ezelőtt. Ennek ellenére a strandon tömegnyomor volt. A solármatracomat mindenki feltűnően bámulja, de legjobban azt utálom, mikor meg is fogdossák.

Itt különben vigyázni kell az árusokkal, mert ott vágják át az embert, ahol nem szégyellik. /márpedig sokszor nem szégyellik/ Az már fel sem tűnik, hogy 1-2 sztotinkát nem adnak vissza. Egy jó hír: megjelent a Sweppes. Végre valami iható.

Ma is megyünk vacsorázni, meg lett rendelve a kaja.Ma egész jó kaját adtak, sült hús, sült krumpli, paradicsom + hagyma. Utána természetesen az elmaradhatatlan melba. Ma dupla kólát ittunk, ugyanis mindig kihoznak valami coca-colának nevezett 1 dl űrtartalmú vízízű sötét lét. És ebből egy adag kevés.Vacsora után járkáltunk a parkban. Láttunk egy balettműsort is, szabadtéri színpadon, valami híres előadás lehetett, mert telt ház volt, és kint volt a bulgár TV is. Érdekes az volt, hogy monitoron mutatták az előadást azok számára, akik nem jutottak be.

(Késő este megint óriási vihar volt.)

Folyt. köv